Általános szerződési feltételek

Nagy Renátó (anyja neve: Nagy Erika,  szül: 1988.12.12.) Nagy Renátó adószámmal rendelkező magánszemély (a továbbiakban: „Szolgáltató”) Általános Szolgáltatási Feltételei és Adatkezelési Tájékoztatója (a továbbiakban: „ÁSZF”)

  1. A jelen ÁSZF szabályozza a Szolgáltató által ügyfeleinek nyújtott Fókuszolás és Családállítás szolgáltatások főbb kereteit, amely szolgáltatások igénybevételével az ügyfél jelen ÁSZF rendelkezéseit tudomásul veszi és elfogadja.
     
  2. A Szolgáltató nem orvos és nem pszichoterapeuta, az általa nyújtott szolgáltatások pedig különösen nem minősülnek
    a) az orvosi gyakorlat,
    b) az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat vagy
    c) a nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységnek,
    a Szolgáltató nem gyógyít és nem diagnosztizál.
     
  3. Az ügyfél Szolgáltatóval való együttműködése egy partneri folyamat amelynek célja, hogy az ügyfelet az általa egyoldalúan – illetve a Szolgáltatóval való egyeztetés során a Szolgáltatóval közösen – meghatározott célok elérésében támogassa többek között azáltal, hogy az ügyfél a lehető legtöbbet hozza ki önmagából, így életét egyre hitelesebben, önazonosabban alakíthassa, és egyre inkább saját értékrendjével és világképével azonos életet és környezetet alakíthasson ki.
     
  4. A Magyarországon hatályos vonatkozó jogszabályok értelmében a Szolgáltató pszichés zavart vagy bármely egyéb betegséget nem kezelhet. Az ügyfél a Szolgáltatót pszichés zavar vagy bármely egyéb betegség kezelése céljából nem keresheti meg.
     
  5. A Szolgáltatónak nem feladata vizsgálni vagy megítélni az ügyfél pszichés illetve egészségi állapotát, és az ügyfél ilyen állapotának szakember általi kezeléséért illetve annak elmaradásáért a Szolgáltató nem felelős.
     
  6. A Szolgáltató az ügyfél nevét és az ügyfél által a Szolgáltatónak átadott elérhetőségét az ügyfélkapcsolat fennállása alatt, és azt követően további 3 évig kezeli és megőrzi az ügyféllel létrejött szerződésének teljesítése és a Szolgáltató azon jogos érdekének érvényesítése céljából, hogy bármely esetleges hatósági eljárás esetén a Szolgáltató az ügyfélkapcsolat fennálltát és kereteit bizonyítani tudja. Az adatkezelési célokra tekintettel a fenti írt adatkezelésekhez az érintett hozzájárulása nem szükséges.
     
  7. Az Szolgáltató weblapja kizárólag azt a célt szolgálja, hogy az érdeklődők a Szolgáltató által kínált Fókuszolás és családállítási szolgáltatásról általános információkhoz és a szolgáltató elérhetőségeihez hozzájuthassanak. A Szolgáltató adatkezelései során automatikus döntéshozatal, vagy profilalkotás nem történik.

Jelen ÁSZF 2024. Június 25-én lép hatályba, és azt a Szolgáltató bármikor jogosult egyoldalúan módosítani és a módosítást az érintettekel akár jelen honlapon történő közzététel útján, akár más megfelelő módon közölni. 

A cookie-k használatával kapcsolatos tájékoztatás

Mi az a cookie?

Az Adatkezelő a honlap látogatása során úgynevezett cookie-kat (sütiket) használ. A cookie betűből és számokból álló információcsomag, amit honlapunk az Ön böngészőjének küld el  azzal a céllal, hogy elmentse bizonyos beállításait, megkönnyítse a honlapunk használatát és közreműködik abban, hogy néhány releváns, statisztikai jellegű információt gyűjtsünk a látogatóinkról.

A cookie-k (sütik) egy része nem tartalmaz személyes információkat, és nem alkalmas az egyéni felhasználó azonosítására, egy részük azonban olyan egyéni azonosítót tartalmaz – egy titkos, véletlenül generált számsort – amelyet az Ön eszköze tárol, ezzel az Ön azonosíthatóságát is biztosítja. Az egyes cookie-k (sütik) működési időtartamát az egyes cookie-k (sütik) vonatkozó leírása tartalmazza.

A cookie-k jogszabályi háttere és jogalapja:

Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az  Ön hozzájárulása.

A honlap által használt cookie-k főbb jellemzői:

Google Adwords cookie Amikor valaki meglátogatja az oldalunkat, a látogató cookie-azonosítója hozzáadódik a remarketing listához. A Google cookie-kat – például a NID és SID cookie-kat – használ a Google-termékekben, így például a Google Keresésben látható hirdetések testreszabásához. Az ilyen cookie-kat például arra használja, hogy megjegyezze az Ön legutóbbi kereséseit, az egyes hirdetők hirdetéseivel vagy a keresési eredményekkel való korábbi interakcióit, továbbá a hirdetők webhelyein tett látogatásait. Az AdWords konverziókövetés funkciója cookie-kat használ. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók követésére cookie-kat ment a felhasználó számítógépére, amikor az adott személy egy hirdetésre kattint. A cookie-k néhány gyakori alkalmazási módja: a hirdetések kiválasztása annak alapján, hogy mi a releváns az adott felhasználó esetén, a kampányok teljesítményéről szóló jelentések tökéletesítése, és a felhasználó által már megtekintett hirdetések megjelenítésének elkerülése.

Google Analytics cookie: A Google Analytics a Google elemző eszköze, amely abban segít a weboldalak és alkalmazások tulajdonosainak, hogy pontosabb képet kapjanak látogatóik tevékenységeiről. A szolgáltatás cookie-kat használhat, hogy információkat gyűjtsön és jelentést készítsen a weboldal használatára vonatkozó statisztikai adatokból anélkül, hogy egyénileg azonosítaná a látogatókat a Google számára. A Google Analytics által használt fő cookie a „__ga” cookie. A webhelyhasználati statisztikai adatokból készülő jelentések mellett a Google Analytics – az előbbiekben ismertetett néhány hirdetési cookie-val együtt – felhasználható arra is, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg a Google-termékekben (például a Google Keresésben) és szerte az interneten.

Remarketing cookiek-k: A korábbi látogatók vagy felhasználók számára a Google Display Hálózaton található egyéb webhelyeken való böngészés, illetve termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatos kifejezések keresésekor jelenhetnek meg

A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.

A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k: Ezek a cookie-k információkat gyűjtenek a felhasználó weboldalhasználatáról, például, hogy mely oldalakat látogatja leggyakrabban, vagy milyen hibaüzenetet kap a weboldalról. Ezek a cookie-k nem gyűjtenek a látogatót azonosító információkat, vagyis teljesen általános, névtelen információkkal dolgoznak. Az ezekből nyert adatokat a weboldal teljesítményének javítására használjuk. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.

Munkamenet cookie: Ezek a sütik a látogató tartózkodási helyét, a böngésző nyelvét,  élettartamuk a böngésző bezárása, vagy maximum 2 óra.

Referer cookiek: Azt rögzítik, hogy a látogató milyen külső oldalról érkezett az oldalra. Élettartamuk a böngésző bezárásáig tart.

Mobil verzió, design cookie: Érzékeli a látogató használt eszközt, és mobilon átvált teljes nézetre. Élettartama 365 nap.

Cookie elfogadás cookie: Az oldalra érkezéskor a figyelmeztető ablakban elfogadja a cookiek tárolásáról szóló nyilatkozatot. Élettartama 365 nap.

Facebook pixel (Facebook cookie) A Facebook-képpont olyan kód, amelynek a segítségével a honlapon jelentés készül a konverziókról, célközönségek állíthatók össze, és az oldal tulajdonosa részletes elemzési adatokat kap a látogatók honlap használatáról. A Facebook pixel segítségével a weboldal látogatóinak személyre szabott ajánlatokat, hirdetéseket jeleníthet meg a Facebook felületén. A Facebook adatkezelési szabályzatát itt tanulmányozhatja: https://www.facebook.com/privacy/explanation

XSRF-TOKEN Ez egy biztonsági token, ennek hiányában vagy érvénytelen értéke esetén a szerver felé küldött post/put/delete kérések nem érnek célba

Amennyiben Ön nem fogadja el a cookie-k használatát, akkor bizonyos funkciók nem lesznek elérhetőek az Ön számára. A cookie-k törléséről bővebb tájékoztatást az alábbi linkeken találhat: